Meg kell várni egy angyal, vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.

Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon…

Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.

Márai Sándor ; Meg kell várni a dolgokat

“Bölcs életszabály, hogy az ember tudjon valamit megtagadni. Még fontosabb, hogy önmagát meg tudja tagadni ügyektől és személyektől. Vannak különös foglalatosságok, melyek szú módjára őrlik az értékes időt. Nem illő dolgokkal foglalkozni rosszabb a semmittevésnél. Nem elég, ha az óvatos ember maga nem tolakszik, több kell ennél: más tolakodását is el kell tudnia hárítani. Ne legyen annyira mindenkié, hogy megszűnjön önmagáé lenni. Ne élj vissza barátaid készségével és ne kérj tőlük többet, mint amennyit maguktól adnak. Minden túlzás hiba, főleg a társas érintkezésben: okos mérséklettel jobban megőrzöd mindenki jóindulatát és becsülését, mert nem használódik el a mindennél becsesebb illemtudás. Őrizd meg hát a választékos iránti hajlamod szabadságát, és ne véts a jó ízlés törvénye ellen. “

Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza.

Ezzel szemben mire tanítjuk a gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa.
Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában?
Mindegyikünknek azt kellene mondanunk:
- Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod.
Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?
Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük.

Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk a gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa.
Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában?
Mindegyikünknek azt kellene mondanunk:
- Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod.
Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?
Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük.

Pablo Casals

Gracián: Ha nem remélsz és nem vágyakozol…

Legyen kívánnivalód! Enélkül boldogságodban is szerencsétlen leszel. A test lélegzik, a lélek vágyakozik. Ha mindent megkapnál, kiábrándulnál a már megszerzettből, és még többre áhítanál. Mert kell a léleknek, akár az értelemnek, egy kis megszereznivaló, ami élteti a vágyat és a reményt. A boldogság csömöre halálos.

Az igazi boldogság éltet és reméltet. Amikor kiégnek a vágyak, velük puszul a boldogság ígérete is. Aki már nem remél, aki már nem kíván, annak félnivalója is akad. Boldogtalan boldogság az övé. Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a félelem.

Seneca: Gondolkozz, hogy boldog lehess!

A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában…

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.

Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekintetedet! Örülj a magadénak. Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi testet, a köntöst – bár nélküle semmi nem történhetne meg – csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek könnyen átcsapnak szomorúságba, emésztő bánatba. A gyönyör, a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt! Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jónak hittél. Az igazi jóra, kockázat nélkül vágyódhatsz.

Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait (nem a szerencsében bízol és várod), – akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk…

Kevesen járják az utat az út természete szerint. Inkább a saját természetüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra…

“Rosszul él, aki mindig csak élni kezd” – mondja Epikurosz. “Miért” – kérded joggal. Azért, mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog az életbe. Tarts ezt szem előtt, gondolkozz és élj!